Formatervezett percek, napok,
Uniformizált pillanatok,
Megszokott minden mozdulat,
Ritkán jön valami fordulat,
Átlag élet, kommersz vágyak,
Kihűlt, jól ismert, üres ágyak,
Elhangzott már minden mondat,
Végig futott az összes gondolat...
Homályos képekben élek,
Nem hiszek, és nem remélek,
Egy látomás, hogy létezem,
De nem számít már énnekem,
A napokat sem számolom,
Tudom, hogy csak álmodom,
Halucináció, hogy voltam, leszek,
Tévedés volt, hogy létezek...
Egyformára szerelt robotok,
Fekszenek egyforma sorokon,
Menekülnék, de kiút nincs, nincs, nincs,
Egyforma ajtókon zárva az egyforma kilincs,
Így marad az űr, mely csendjével,
Megnyugvást hoz majd estére,
S a fejemben dübörgő fekete démon,
semmivé foszlik, mielőtt újra vért ont...