Búcsú
Fejbe kólintott váratlan halálod
évekig osztottam veled magányom
az ablakban állva függöny mögül nézted
hogy reggel elindulok, este hazatérek
most kongón üres lakásba érkezem
tegnap még vártál, mára nem lélegzel
nincsenek most már szavak
könnyem lassan elapadt
még odabújtál, nevettünk tegnap este
de tested karjaimban hűlt ki reggelre
hajnalban hörögtél kettőt, majd rám néztél
talán egy utolsó segítséget kértél
de nem tudtam, hogy mit tegyek
egy másodperc és vége lett
nem segíthettem, pedig tudom, vártad
de én cserben hagytalak utoljára
aztán szemeid fennakadtak az égre nézve
lassan hunyt ki belőle életed csillogó fénye
a seb friss, az űr kínzón idegen
körül öleli szívem hidegen
nem voltál beteg, nem ért baleset
csak egy perc alatt véget ért életed
hosszú évekig voltál mellettem
gyógyítottad számtalan nyílt sebem
voltál társam, barátom
éveken át a családom
üres, hideg, csendes most a közös lakás
vacsora tányérod még elmosatlan áll
ez a gyász most nehéz lesz nagyon
ágyunkon még érzem illatod
nem volt tegnap még semmi jele
hogy nincs több együtt töltött este
hiányozni fog puha meleg lényed
hogy betöltötted magányos bús létem
felnőtté váltál, szelídültél mellettem
és én jobb emberré változtam melletted
fogtam kezed, míg lassan kihűlt tested
még órákig éreztem magamon meleged
vártam, hogy jöjjenek, és elvigyenek
hogy majd méltóképpen temessenek
még nem fogtam fel, előjele sem volt
hogy már várt rád a megérdemelt mennybolt
betakartalak kedvenc plédeddel
és csak néztem, hogy már nem lélegzel
nincs düh, nincs fájdalmas tombolás
csak egy mély tiszta szomorú gyász
elérkezett a búcsú perce
szívem, lelkem remeg bele
ahogy elvittek, ott megszakadt a lélek
most először én maradtam tétlen
az ablakban állva függöny mögül néztem
ahogy utolsó utadra elkísérnek téged
lehet, hogy nem leszel nekem többé
de szívemben élni fogsz örökké
annyi mindent mondanék, évtizednyi emlék
de te úgyis tudod, más meg nem is értené
így zárom most a szavakat, a csend beszéljen némán
ma egy szál gyertya lángja mellett emlékezem én rád...!